…legalábbis Gazdiéknál. Pontosan ma egy éve költöztem be az életükbe.

…még én is. Sőt: ezúttal Gazdiék nélkül mentem hat napra ottalvós buliba.

Az utóbbi időben minden héten volt egy-két bemutatónk. Ovikban, sportnapon, tegnap pedig középiskolásoknak mutattuk meg, milyen menők vagyunk. Az ovikban nem voltam ott, Gazdi holmi munkahelyről magyarázott, azért nem mentünk, de a többiek azt mondták, jól sikerült.

Szuperkutya vagyok, de ez talán kicsit túlzás volt Gazditól. Két hétvége-két verseny. Először ugye volt a Kupácska ( http://agility-debrecen.blog.hu/2014/09/23/dasze_kupacska_640#more6725715 ), most meg Tordasra cipelt el. Zseniálisan ügyes voltam, de olyan fáradt vagyok, hogy még a porszívót is csak éppen hogy ugattam meg, pedig ősellenség.

Biztos mindenki szidja már a felmenőimet, hogy még nem ugattam tollba a Kupácska élményeit. Jelentem: erről kizárólag Gazdi tehet.

Annyi minden zajlik mostanában, hogy hiába ugattam Gazdinak, nem ért rá bepötyögni magvas gondolataimat.

Magyarázta, hogy „iskolakezdés” meg „ovikezdés”, amiről fogalmam sincs, hogy micsoda, csak azt látom, hogy Gazdiék elrohannak reggel, és hazajönnek délután. Plusz Gazdi mindenféle listákkal rohangált hosszú ideig, és sápadozott, hogy a Kisgazdik mind kinőtték a cipőjüket. Emlegetett még tornacipőt, füzeteket és ceruzákat is. Ja, meg tankönyveket (de ezt végképp nem tudom, micsoda).

Igen, jól látjátok: KUPÁCSKA. Nem hivatalos verseny, hanem barátságos mérkőzés.

Ígéretemhez híven igyekszem beszámolni a DASzE „külön” táboráról. Merthogy ez is van, már évek óta. Na nem edzőtábor, hanem amolyan „eszemiszomvonyítok” némi túrázással körítve.

Lassan vége a nyárnak… Gondolom, még rémlik, hogy a saját nyaralásomról már beszámoltam (http://agility-debrecen.blog.hu/2014/07/28/a_nyaralasrol_kutyaszemmel#more6555295), most pedig itt az ideje, hogy a többekéről is meséljek.

A múlt héten tök különleges edzésünk volt. Egyrészt kint volt Ambrus. Ez önmagában még nem olyan ritka esemény, olykor-olykor kijön, felügyel minket, és mesél a régi szép időkről.

A tegnapi edzésen vendégeink voltak Gyuláról (majd erről bővebben is mesélek), és persze dumáltunk velük, ahogy jó házigazdákhoz illik.

A nyaralós beszámolómban említettem, hogy Gazdi teljesen oda volt, hogy a BAHART milyen felkészült volt kutya-ügyileg. Merthogy a jeggyel együtt szájkosarat is tudtak nekem adni, nem kellett külön kutyaboltot keresni, hogy vegyünk egyet. Nem igazán vágom, miért kell örülni egy ilyen kínzóeszköznek, de ha Gazdi azt mondja…

A nyaralás alatt volt olyan cukrászda (Kiss Cukrászda, Lajosmizse), ahol kérés nélkül hoztak nekem inni. Húsvétkor is tök kutyabarát helyen voltunk (Koppány Fogadó, Haláp).

Ezen felbuzdulva kikérdeztem a haverokat, hogy kinek milyen tapasztalatai vannak, hogyan fogadják a gazdikat, ha kutyástól térnek be valahova. Íme az eredmény:

A Kisgazdiknak már egy ideje nyári szünet van. Ez azzal jár, hogy folyamatosan van társaságom, van kivel játszani. Meg azzal, hogy az eddiginél nagyságrendekkel többet „nyúznak”. Értsd: dögönyöznek, csikiznek, vakarják a hasam. Nem rossz móka, na. Pacsi a nyári szünet feltalálójának.

Hazajöttek a táborozók Szarvasról. Persze hiába morogtam már azelőtt, hogy elutaztak, még senki nem küldött beszámolót.

Örülök. Nagyon.

Lelenc vagyok, ez nem titok. Az utcán kezdődött az életem. Nekem szerencsém volt, mert olyan emberekkel találkoztam, akik segítettek rajtam. Családom lett, akik szeretnek. De nem felejtettem el, milyen az utcán élni.

... méghozzá szinte mindannyian. A csapat jelentős része agility táborban van Szarvason, állítólag tök jól érzik magukat.

Nana barátnőm gazdija tegnap este hazavitt egy kiskutyát. Magányosan kóborolt Debrecenben, az Újkertben, mindenkinek a nyomába szegődött.

Segítsetek nekünk!!!

Bemutatkozós rovatunkban ma Ambrust ismerhetitek meg. A DASzE korelnökeként hatalmas tiszteletnek és szeretetnek örvend. Ha megengeditek, egyszerűen átadom neki a szót.

Haló, halló figyelem! Megújult honlappal várunk benneteket!

Szombaton kaptam virslit. Nem jutifalatnak, és nem is a vacsi mellé. Hanem csak úgy. Ennek, és csakis ennek köszönhető, hogy elnéztem Gazdi hűtlenkedését.

Először is meg kellett kérnem, hogy üljön le. Ami azt illeti, többször is. Mert ez a kutya nem és nem tud nyugton maradni. Megy, dolgozik, lohol. Azért valahogy csak sikerült kifaggatnom.

Amarok következik.

Megint bemutatóztunk a hét végén. Gazdi tök lelkes, nem is értem, miért, mindig ugyanaz a menetrend. Zaj, tömeg, zene. Engem ez zavar. Pontosabban: zavarT. Eddig. Tegnap úgy döntöttem, ideje véget vetni a nyúlbélaságnak, és csakazértis jól fogom magam érezni.

Nanát bemutatni… Először azt hittem, könnyű lesz. Mert egy cuki csaj, egyszerűen imádnivaló. Komolyan. Én is imádom. Amikor Gazdival elkezdtünk kutyasuliba járni, először meg voltam ijedve. A többiek rohangáltak, meg labdáztak. Én csak lestem, hogy mi van. Aztán odajött Nana, és megpuszilt. Meg kedves volt, és nyugodt, nem vadult. Szépen elvolt velem, ez segített.

De írni róla – az már más tészta. Nehezebb, mint hittem, de igyekeztem őt alaposan kifaggatni.

Az a bizonyos puszi...