TordasZoo Kupa

2014.09.29. 21:12

Szuperkutya vagyok, de ez talán kicsit túlzás volt Gazditól. Két hétvége-két verseny. Először ugye volt a Kupácska ( http://agility-debrecen.blog.hu/2014/09/23/dasze_kupacska_640#more6725715 ), most meg Tordasra cipelt el. Zseniálisan ügyes voltam, de olyan fáradt vagyok, hogy még a porszívót is csak éppen hogy ugattam meg, pedig ősellenség.

De haladjunk sorjában. Azt már induláskor sejteni lehetett, hogy nem egy szokványos kirándulás lesz. Se PasiGazdi, se a Kisgazdik nem jöttek. Jazzék autójában utaztunk. Kicsit furcsa volt, de megkaptam a szokott helyemet Gazdi lábánál, így végig aludtam az utat.

Amikor megérkeztünk, éppen csak lecuccoltunk, amikor Gazdi már be is rakott a boxba. Pályabejárásról magyarázott. Igazából még a terepet sem mértem fel, amikor már vitt is, és odaállított az első akadály elé. Először nem akartam odamenni. Szét akartam nézni, meg gyors is volt ez nekem, le akartam lépni. De Gazdi visszarakott, megölelt, és azt mondta, minden rendben lesz. Megnyugodtam, és életünk harmadik versenyén hibátlanul futottam. Gazdi ugrált, és össze-vissza puszilt, annyira örült. Őt meg sorban ölelgették a csapattársak, mindenki nagyon boldog volt. Az eredményhirdetésnél meg kisült, hogy harmadikok lettünk. Hiába, tudunk mi ketten, együtt.

A második futamunk korántsem sikerült ilyen fényesen (kizártak), de Gazdi azt mondta, nem baj, legközelebb még jobbak leszünk. Nagyon örültem, éreztem, hogy büszke rám.

Miután lefutottuk, amit le kellett, nem volt más dolgunk, mint nézni a többieket. Merthogy majdnem minden futamban volt csapattárs, akinek szurkolhattunk. Az A1-es futam előtt kissé megorroltam Gazdira, mert játszani akartunk Rudival, és nem engedte. El is vitt onnan, azt mondta, Rudi még most fog futni, ne tereljem el a figyelmét. Nem is sikerült, olyan tutin mentek, hogy ők is dobogósok lettek. Meg persze Cash is. A kis szőrmók (Gazdi hívja így) csuda ügyes volt, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy ő is kicsit félénkebb.

A1-ben futott még Grazia és Ginny. A Kúszó Őre (Grazia) mindkét futamban dobogós lett, és ezzel szintet is lépett. Bírom a csajszit, bár kissé lökött, mindig a kúszó mellett akar ülni. Most is oda kellett egy kicsit engedni, mert már reszketett, hogy kicsit odamehessen. Nem csinál semmit, csak ül, és vigyáz a kúszóra.

Ginny (gazdája szerint Pónibébi) egyre ügyesebb és összeszedettebb, ami nagy szó. Annak idején úgy kezdte, hogy rendre lebontotta a pályát. Irtó lelkes, csak nem figyel eléggé. Még.

A2-ben Amarok és Quimby volt érdekelt. Roknak nem igazán volt jó napja, pedig szerintem ők a legjobb páros Rebivel. Meg Gazdi szerint is. Füleltem, és hallottam, hogy arról dumáltak a pálya szélén, hogy tanítani kellene, ahogy ők mozognak a pályán.

Quimby két második helynek örülhetett.

Az A3-asok mezőnyében Jazz haverom futott. Szegény megcsúszott és lefejelte a palánkot, de így is harmadik lett.

Íme a dobogósaink:

Én Gazdival egy csomót sétáltam, ő a kétlábúakkal dumált, én a kutyákkal. Voltunk rohangálni is egy nagy mezőn, Rudival jól megkergettük Gazdit, amiért nem hagyott minket játszani akkor, amikor mi akartunk.

Meg lefotóztak egy szalmabála tetején. Nem értem ezt a mániát, mindenki szalmabálás képet akart. De legalább egy jócsaj is volt velem (Amarok).

Persze volt a végén csoportfotózás. Ami tartott vagy 10 percig. Nem tudom, mi ütött az emberekbe, de dőlt belőlük a hülyeség. Úgy mint: labdákat dobáltak. Engem nem érdekelt túlzottan, de Amarok, Jazz meg Ginny nagy labdás, naná, hogy elrohantak. Meg mindenféle favicceket farigcsáltak. MINDENEN röhögtek.

1977304_723877970999254_5276108096052754367_n.jpg

Végül nagy neheze elkészült a csoportkép, és szépen elindultunk haza. Még dumáltak arról, hogy jó volt a verseny, meg jók voltak a pályák. Dicsérték a bírót is. Meg a helyet. Meg a szervezést, hogy gördülékeny volt, nem kellett egy-egy futamra órákig várni. Aztán már nem tudom, miről beszéltek, mert elaludtam. De jól éreztem magam, mehetünk máskor is.

 

Pacsi:

Drazsé

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://agility-debrecen.blog.hu/api/trackback/id/tr886745257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása