Én ma már nem megyek sehova, az tuti. Úgy elfáradtam, hogy egy hétig aludni fogok.

Azt már reggel sejtettem, hogy valami történni fog. Láttam ugyanis, hogy Gazdi pakolja a holmimat a hátizsákba, és jutalomfalatot is aprít. Gondoltam, biztos kutyasuliba megyünk, bár az időpont kicsit furcsa volt, de ki tudhatja…

Csakhogy szó sem volt suliról. Elindultunk autóval. Először felszedtük Zsófit és Mollyt (őket már ismerem), aztán kimentünk egy erdő-szagú helyre. Leparkoltunk, kicsit sétálni kellett. Gazdi közben magyarázta a Kisgazdiknak, hogy „bemutató”, „Rotary Futófesztivál” meg „jótékonysági futás”. Ebből csak a futást értettem, szedtem is a lábam. Már csak azért is, mert ahogy mentünk, egyre nagyobb lett a népsűrűség, én meg azt nem igazán szeretem.

Végre odaértünk egy füves placcra, és sorban érkeztek a haverok: Quimby, Jar-Jar, Bodza, Neon, Bizsu, Amarok Cash és Jazz, meg persze Ambrus.

Láttam, hogy valami edzés-féle lesz, a gazdik éppen agility pályát építettek.

Mi közben a többiekkel igyekeztünk megismerkedni a tereppel. Mindannyian többszörösen körbejelöltük a fákat, meg lehetett labdázni is.

Én elég hamar visszamenekültem Gazdihoz, mert volt egy óriási lufi, amitől eléggé megijedtem, főleg, amikor még mindenféle ijesztő hangot is adott.

Gazdiék kicsit bosszankodtak, mert nem volt hangosítás, így senki nem tudta elmondani a nézőknek, hogy éppen mit csinálunk, meg eléggé „eldugtak” minket egy sarokba, elég nehezen találtak ránk az érdeklődők.

Betti, aki egyébként kutyasulis, most nem hozta Dice-t, hanem futott. Teljesen szokatlan volt, hogy nincs vele kutya, nem is értettem a szervezőket, hogy miért nem lehetett kutyával futni. Elvégre Dice edzi Bettit, az lett volna a minimum, hogy ő is futhat, és kap egy szép kupát, lehetőleg tele mindenféle finomsággal.

Minden esetre mi szépen, pontosan elkezdtük a bemutatót, ahogy kell. Engedelmes bemutatóval kezdtünk. Megmutattuk, hogy egy jól nevelt kutya hogyan fogad szót a gazdájának. Nagyon ügyes voltam, egyedül azt nem tudtam megcsinálni, amikor Gazdi 3 méterről próbált meg fekvésből felültetni. De ez sem az én hibám, hanem Gazdié, mert még nem tanította meg.

Ez után következtek a trükkök. Én még mindig féltem az óriás lufitól, úgyhogy ezt kihagytam, de a többiek nagyon ügyesek voltak.

Az agilitynél viszont már szuper voltam, csak Gazdi bénázott párszor, de elnézem neki, csak két lába van.

És itt jött a meglepi: mire a dolgok végére értünk, odagyűlt egy csomó ember, úgyhogy még egy engedelmest csináltunk, utána pedig az ott lévő gyerekekkel kaptunk mindenféle játékos feladatot.

Szóval dupláztunk, el is fáradtam nagyon.

Ne meg ha jól sejtem, Krisztián is kitikkadt, merthogy ő törött karral jött. De tök ügyesen navigálta Quimbyt így is, le a kalappal.

Volt még fotózkodás is (Gazdi szerint Edit csudaklassz képeket csinál), de nekem az tetszett a legjobban, amikor a Kisgazdijaim rohangáltak az agility-pályán. Ugrottak, kúsztak, sőt, Kisgazdi1 még jól meg is tréfált: beült a kúszóba, nem tudtam tovább menni, Gazdi meg nem értette, miért fordulok vissza.

Szóval elfáradtam, nagyon, mert egy ilyen bemutató bizony komoly munka. Szerintem Gazdi is kidőlt, nem is értem, miért nem alszik már...

Ui: Gazdi még azt mondta, hogy a képek külön posztban lesznek, mert a válogatásnál eléggé túltengett, és nincs szíve többet kitörölni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.