Randizni voltam

Félreértések elkerülése végett: nem egy dögös kutyacsajjal volt találkám (ehhez elég töketlen vagyok), hanem Gazdiékat kísértem el a randijukra.

Ha Gazdi és PasiGazdi kettesben csavarognak, egy kedves ismerős szokott vigyázni a Kisgazdikra. Én meg mehetek a boxba, mert a vendégszeretet nem mindig erősségem. Ez volt eddig. Viszont a múltkor, amikor az ablakot cserélték a nappaliban, kicipzáraztam a boxot. Nem ettem meg senkit, de Gazdi úgy gondolta, jobban jár mindenki, ha én is velük megyek.

Ez viszont elsőre nem tűnt egyszerűnek. Mert hol az az étterem, amelyik kutyákat is beenged? Elárulom: Debrecenben, a Battyhány utcán. Gazdi azt mondta, szemük se rebbent, amikor asztalfoglalásnál jelezték, hogy én is jövök. De ez még semmi.

Amikor este megérkeztünk, Gazdi le akart ültetni az asztal alá. Mire a pincér kedvesen közölte, hogy nyugodtan felülhetek a padra.

Így aztán Gazdi mellet ültem, feküdtem, és mielőtt a nemkutyások hörögni kezdenének: nem kunyeráltam, és nem másztam bele a tányérba. Mert megtanultam, hogy hiába nézek bociszemekkel, az asztalról úgysem kapok semmit. Viszont kaptam jutalomfalatot, szóval nem haltam éhen.

Az étterem vendégei természetesen mind el voltak olvadva, hogy milyen helyes, okos, fantasztikus stb. vagyok. Mindenki mosolygott rám, teljesen terápiás hatással voltam a népre. Aki tud, az tud.

Egyszóval debreceni kutyások, egy étterem már biztosan van, ahonnan négylábúval sem dobnak ki benneteket. Legközelebb azért szólok Gazdinak, hogy valami jócsajt nekem is hozzanak.

Pacsi!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.